Szakadék

-10%
Szakadék
5 900 Ft
5 310 Ft
Szakadék

__________________________________________

Szállítási idő 2-5 munkanap

Részletek
1945 után a demokratikus remények hamar szertefoszlottak Magyarországon. A kiépülő kommunista hatalom sok más mellett az igazságszolgáltatás kereteit is átszabta, és az európai színvonalú hazai jogrendszert politikai céljai szolgálatába állította. A szovjet mintára eltorzított büntetőjog az „osztályharc” eszközévé vált. Klasszikus elveit és normáit sutba dobták, az eljárásjog hagyományait pedig szétverték, megteremtve ezáltal a bűnösség jogellenes magatartás nélküli megállapításának lehetőségét. Brutális kényszervallatások, szakértői vélemények és tanúvallomások manipulálása, hamis bizonyítékok, színjátékká züllesztett tárgyalások, aránytalanul súlyos büntetések, felülről vezérelt ítélkezés, valamint a saját maguk által hozott jogszabályok tiszteletben tartásának hiánya jellemezte a korszak „igazságszolgáltatását”. A pártállami önkény fenntartásának eszközeivé silányuló bíróságok, a kommunista diktatúra és a jogrendszer közötti összefonódások nemcsak a jogállami elveket, hanem az emberi jogokat is súlyosan sértették, és a nagyszámú vádlott mellett a társadalom egészét sújtották.
A tanulmánykötet a Rákosi Mátyás, valamint Kádár János nevével fémjelzett diktatúra jogrendszerének sajátosságait és torzításait elemzi. Az erőszak politikai eszközként való alkalmazásának korabeli módszereit összehasonlítja az 1919-es Tanácsköztársaság terrorjával, miközben a kommünt működtetők felelősségre vonására is kitér. Részletesen vizsgálja az 1956-os forradalom előtti és utáni „jogon belüli és kívüli” megtorlásokat, valamint az 1963 utáni időszak visszás­ságait. A korszakon belül is folyamatosan változó ítélkezési gyakorlatot esettanulmányokon keresztül szemlélteti. A szerző a 20. századi magyar jogfolytonosságban keletkezett „szakadék” bemutatását a rendszerváltáskori Alkotmánybíróság szerepének vizsgálatával zárja.
Adatok
Listaár
5 900 HUF
Gyártói cikkszám
9786155656583
Kiadó
NEB - Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
Kiadás éve
2025
Oldalszám
490
Kötés
keménytáblás, cérnafűzött
EAN
9786155656583
Nyelv
magyar
Szerző
Kahler Frigyes
Kötött ár kezdete
2025.09.08.
Kötött ár vége
2026.09.08.
Cikkszám
238317
Tömeg
1,3 kg/db