Összegyűjtött versek I-II.

-10%
Összegyűjtött versek I-II.
16 999 Ft
15 299 Ft
Összegyűjtött versek I-II.

__________________________________________

Szállítási idő 2-5 munkanap

Részletek
Bertók László (1935–2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében ismerhetjük meg Bertók László izgalmas, korszakonként új és új formákat kereső költészetét.

A gyűjtemény élén szerepelnek „a börtönt érő” versek, amelyekért 1955-ben államrend elleni izgatás vádjával elítélték Bertókot. Ezeket követik az önálló kötetek a Fák felvonulásától (1972) az immár posztumusz megjelent Együtt forogig (2020). E sor közepére pedig Bertók egyetlen szépprózainak mondott műve, a Dongó a szobában (1998) kötete is bekerült.

Az életmű „törzsét” követően afféle függelékben szerepel még mintegy 200, kötetekbe korábban fel nem vett vers, a szerző első, 1947-re datált korai zsengéjétől egészen a halála előtt írt utolsó darabokig. Bertók László pályaíve – hogy paraszti sorból értelmiségivé lett, 19 évesen koholt vádak miatt az ÁVH börtönét is megjárta, szívós kitartással mégis kibontakoztatta költészetét, s végül kiterjedt, mintegy 25 önálló kötetet számláló életművet hozott létre, amelyet egyéb elismerések mellett Kossuth-díjjal is kitüntettek – párját ritkítja a 20. századi kortárs magyar irodalom történetében.
Adatok
Listaár
16 999 HUF
Gyártói cikkszám
9789631446487
Kiadó
Magvető Kiadó
Kiadás éve
2025
Oldalszám
1800
Kötés
keménytáblás
EAN
9789631446487
Nyelv
magyar
Szerző
Bertók László
Kötött ár kezdete
2025.11.20.
Kötött ár vége
2026.11.20.
Cikkszám
239449