Oroszlánok és farkasok

-10%
Oroszlánok és farkasok
6 999 Ft
6 299 Ft
Oroszlánok és farkasok

__________________________________________

Szállítási idő 2-5 munkanap

Részletek
"Soha nem felejtem el a napot, amikor újjászülettem." Ezzel a mondattal kezdi új könyvét a szerző, aki tavaly nyáron szerencsés módon kapott egy új esélyt az élettől. Egy váratlanul érkező sztrók miatt kórházba került, és megérintette a halál szele. A történtek nyomán megbizonyosodhatott róla, ilyen éles helyzetben is tud-e a saját legfontosabb elvei szerint élni és cselekedni: hittel, szenvedéllyel és belső békéje megőrzésével.

Dr. Csernus Imre a hivatásából adódóan gyakran találkozott az elmúlással, és azt is nap mint nap látta, hogy miközben a halál a régebbi korok felfogása szerint természetes esemény volt, az élet elkerülhetetlen befejezése, a 21. századi ember tabuvá tette ezt a témát. Nem akar szembesülni vele, és annyira fél tőle, hogy még beszélni sem hajlandó róla, ezért aztán konfliktushelyzetbe kerülve kapkodni kezd, pánikba esik és menekülni próbál. Ugyanakkor, mutat rá a szerző, mindannyiunknak lehetőségünk van rá, hogy felelősséget vállalva önmagunkért és a tetteinkért, megszabaduljunk a halálfélelemtől.
Újjászületése élményének nyomán született meg ez a rendhagyó könyv, amelyben huszonegy témába rendezve tesz javaslatokat arra nézve, hogyan nézhetünk szembe bátran az élettel és a halállal egyaránt. Saját tapasztalatai és tanulságos, megérintő történetek révén beszél veszteségről és betegségről, párkapcsolatról és válásról, gyereknevelésről és családi kapcsolatokról, olyan visszatérő kulcsfogalmakról, mint a hit, a bátorság, és mindenek előtt az elfogadás. Hogyan élhetünk öntudatosan, bátran, a hitünknek megfelelően, minden egyes napot úgy megélve, mintha az lenne az utolsó, amit ezen a földön töltünk, hiszen a mondás szerint ember tervez, Isten nevet rajta.
Adatok
Listaár
6 999 HUF
Gyártói cikkszám
9786150234304
Kiadó
Calavera Kiadó Kft.
Kiadás éve
2025
Oldalszám
280
Kötés
keménytáblás
EAN
9786150234304
Nyelv
magyar
Szerző
Dr. Csernus Imre
Kötött ár kezdete
2025.05.05.
Kötött ár vége
2026.05.05.
Cikkszám
234864